Tudta, hogy a helyesen megkötött nyakkendő csomójának alja éppen a gallér csúcsáig ér?
 

"No brown after six!"
Tudta, hogy az üzleti életben a barna szín hosszú ideig tabunak számított? Erre utal a brit szabály is: Hat után ne viseljen barnát!
Szerencsére ezt a szabályt már nem kell olyan szigorúan venni.
 

Nem véletlen, hogy az utóbbi időben olyan sok cég választja arculati színének a zöldet, amelyet vállalati nyakkendőinek kiválasztása során is alkalmaz. Ez a szín ugyanis a hozzáértést és az innovációs képességet jelképezi.
 

Egyszerű csomó (Four in Hand)





Ezt a 18. századból örökölt csomót akkoriban egy kézzel kötötték, nem is akármilyen körülmények között. Elnevezése találó, valóban egyszerű megkötni, éppen ezért kezdőknek is ajánljuk. Eleinte persze mindkét kezet lehet hozzá használni...


Four in Hand

A 18. században élt kocsisoknak, és az időjárás szeszélyeinek köszönhetjük ezt az igazán egyszerű nyakkendőcsomót. Ők akkoriban a sálukat kötötték meg így, méghozzá munkájuk végzése közben. S mivel feladatuk a kocsi hajtása volt, amelyet rendszerint négy ló húzott, egyik kezükkel a gyeplőt kellett tartaniuk, s csak egy szabad kezükkel trükközhették nyakuk köré a sálat úgy, hogy védje őket a hidegtől, széltől. Innen kapta a nevét a csomó: Four in Hand.

Maga a csomó átlagos méretű, keskeny formájú, és aszimmetrikus. A hanyag eleganciát kedvelők tökéletes nyakkendőkötési módja. A túl vastag gallérú ingeket kivéve bárilyen ingfazonhoz hordható. A négy klasszikus nyakkendőkötési mód egyike.


1. lépés

A nyakkendőt úgy tegye a nyakába, hogy a kiszélesedő vége jobb oldalon legyen. Ügyeljen arra, hogy a nyakkendő szépen, tekeredés nélkül feküdjön a nyakában, a varrás alul legyen. Úgy állítsa be, hogy nyakkendő szárai ne egyformán lógjanak, hanem a keskenyebb rész legyen a rövidebb, a kiszélesedő pedig hosszabban lógjon le. A helyesen megkötött nyakkendő ugyanis éppen a nadrág derékvonaláig ér! Ezt az állapotot kell elérni, ezért érdemes megjegyezni, hogy mennyire lógtak le két oldalon a nyakkendő végei, mert ha nem sikerül elsőre, ehhez viszonyítva lehet állítgatni a hosszát az újrapróbálkozások során.

Most fogja meg a nyakkendő vastagabb részét a jobb kezével, és hajtsa keresztbe a vékonyabb végén, amelyet a bal kezével tart. Jobb kézzel tartsa meg a keresztezési pontnál az anyagot. Ügyeljen, hogy a nyakkendő szárai szépen feküdjenek egymáson, és a kiszélesedő szár ne merőlegesen feküdjön a keskenyen, hanem kissé lefelé nézzen.




2. lépés

Bal kezével vezesse a nyakkendő szélesebb szárát az előző lépésben előállított keresztezési pont alatt vissza a jobb oldalra. Ha jól csinálta, akkor most a szélesebb résznek a varrását látja. Vegye át a csomót a bal kezébe, és tartsa meg.




3. lépés

Jobb kezével vigye át a nyakkendő kiszélesedő végét a csomó fölött balra. Figyeljen arra, hogy az anyagok szépen feküdjenek egymáson, de ne húzza túl szorosra a csomót, mert ezen kell majd átbújtatni a szélesebb szárat. (Persze túl laza se legyen, mert akkor meg csomó helyett csak egy tekeredős göcs lesz, ami ugye nem mutat túl jól az üzleti vacsorán.)




3. lépés

A csomó ismét jobb kézben van. Ragadja meg a ballal a kiszélesedő véget, és vezese fel hátulról a hurok fölé. Ha jól csinálta, a nyakkendő széles vége most az álla és a csomó között búj ki.




4. lépés

Végül bújtassa át fölülről lefelé a csomó legfelső rétegén a vastagabb nyakkendőszárat. Tartsa a nyakkendő vékonyabb szárát az egyik kezével, miközben a másik kezével a nyakához igazítja a csomót. Ezen a ponton dől el, hogy a hosszát az elején jól állította-e be. Ha igen, gratulálok, készen van. Ha nem, lazítsa meg a csomót, vegye ki a nyakkendőt a nyakából, oldja ki teljesen, és kezdje előlről a műveletet. Mire sikerül a tökéletes hosszra megkötni a nyakkendőt, addigra úgy begyakorolja a lépéseket, hogy álmából felébresztve is bármikor köt egy four in handot.