Tudta, hogy a helyesen megkötött nyakkendő csomójának alja éppen a gallér csúcsáig ér?
 

"No brown after six!"
Tudta, hogy az üzleti életben a barna szín hosszú ideig tabunak számított? Erre utal a brit szabály is: Hat után ne viseljen barnát!
Szerencsére ezt a szabályt már nem kell olyan szigorúan venni.
 

Nem véletlen, hogy az utóbbi időben olyan sok cég választja arculati színének a zöldet, amelyet vállalati nyakkendőinek kiválasztása során is alkalmaz. Ez a szín ugyanis a hozzáértést és az innovációs képességet jelképezi.
 

Divatba jött a szeder




Továbbra is hódít a karcsú sziluett: az alakot hangsúlyozó öltönyhöz keskeny gallérú ing és ugyancsak keskeny nyakkendő dukál. A normál szélesség 8,5-9 cm. Az öltönyök, a zakók színüket és fazonukat tekintve háttérbe húzódnak, a hangsúly a játékos, egyedi kiegészítőkön van.


Az erdei gyümölcsök diktálnak

A meleg árnyalatok élénkebbé teszik a hideg évszak borongós hangulatát. Talán ezért is lett az idei ősz és tél divatszíne a lila.
A temperamentumos piros és a hűvös kék keverékéből előállított lila a rejtély színe, méltóságról és önbizalomról tanúskodik. Ha a színben a vörös van túlsúlyban, egy igazán energikus árnyalatot, bíbort kapunk. Ez a szín évezredeken át a hatalmat jelképezte, csak a legelőkelőbb személyek viselhették. A császároknak, királyoknak, pápáknak, és - ki hinné - a bíborosoknak volt fenntartva. Ez nem is csoda, hiszen a festéket egy tengeri csiga, a bíborcsiga kopoltyúüregében termelődő váladékból nyerték. Egy grammnyi festékért mintegy ezer bíborcsiga fizetett az életével, így talán ez volt a történelem legdrágább textilfestéke.
Ha a lilában a kék van túlsúlyban, akkor elmélyültebb, nyugodtabb árnyalatot kapunk, ami büszkeséget, sikert, önbizalmat hírdet.

Az idei télen a karakteres, ragyogó színeket viseljük, a szolid, halvány, pasztellszínű tónusokat hagyjuk inkább tavaszra. A lila bármiylen formában megjelenhet a nyakkendőn. Lehet alapszín (önmagában vagy mintázott anyaggal), de lehet maga a minta is (mindegy, hogy csíkokról, kockákról vagy virágokról beszélünk).
Az élénk árnyalatok visszafogott környezetben jelennek meg, így válnak hangsúlyossá. A hófehér jó alap az erdei gyümölcsök színében pompázó nyakkendőhöz, de nyugodt szívvel ajánljuk hozzá a sötétszürke vagy a fekete inget is.




Aki nem a lila híve

Bőven maradt azért lehetőség azok számára is, akik idegenkednek a lilától. Itt van mindjárt az örök divat: a kék. Sötétebb árnyalatait választva mindig elegánsan jelenhetünk meg. A grafitot, az antracitot is az évszak színeiként tartják nyilván, csakúgy, mint a természet színeit.
Ha a divat előírásainak meg akarunk felelni, a választásnál részesítsük előnyben a keskenyebb fazont. Mivel az ing gallérja is vékonyabb, ajánlott a kisebb méretű nyakkendőcsomók alkalmazása. A nyakravaló anyaga legyen selymesen csillogó, akár az egyszerűbb poliészter, akár az előkelőbb selyem mellett döntünk.